Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják!

2022/04/05. - írta: Borosnyai Előd

Orbán Viktor vasárnapra virradóra hétmérföldes csizmáját kisuvickolta és úgy rálépett azzal a gyurcsányféle moslékkoalíció szesztől vöröslő nyakára, hogy azok menten kipurcantak a nehéz lábbeli pressziója alatt és csak annyira tellett utolsó szusszantásuk kileheléséből, hogy még egyszer utoljára kinyögjék Márki-Zay nevét. Ez történt tehát 2022 áprilisának első zimankós vasárnapján.

Mert ki ismerhetné legjobban a magyar néplélek csavaros bugyrait, ha nem más, mint az, aki folyton folyvást győz és veszíteni nem is kell tudnia. Ezért nevezik latinul Viktornak a Győzőt és maga a puszta név vonzza a köznépi tekintetet, ahogy azt a köztévé is megerősítette, ha valaki netán kétkedett volna: azért lett újabb kétharmada a Fidesznek, mert a magyar emberek Orbán Viktort tartják a leges-leges-legalkalmasabbnak a miniszterelnökségre. Tehát ő annak született, már anyja méhében így nevelkedett, ezért köztéri szobrokon majd ezt a folyamatot fogják és kell is szorgos művészeknek kiábrázolni az útókor számára. Ha nem világos, itt a személyi kultusz korszakába léptünk és kellene egy olyan kép a vezérről, amilyent Rákosinak is lőttek anno, egy búzamező közepén, pontosan akkor, amikor kisdolgát végezte. Ebből kifolyólag a nagyobb vezért nagydolga végeztén kellene lencsevégre kapni, hiszen végül is már elértük ezt a szintet is.

Sej azok a lobogók…, amikor Semjén Zsolt távcsöves vadászpuskával célozza meg a magyar Csodaszarvast és talál, akkor fényesednek leginkább és mi csak állunk, mint Bálám szamara, mely jószág angyalt vagy ahhoz hasonló jelenést látva megdermedt lábbal bámulta azt, amit rajta kívül senki sem látott. Még Bálám sem, pedig ő aztán tényleg látnoki képességének köszönhette azt, hogy szamárra ületvén hívattatott Mózes ellen, csakhogy a szamárlátás kontraproduktív eseményeket vont aztán maga után. Nehogy később mi is így járjunk eztán, ha már épp nem is jártunk így, csakhogy ahogy a mondás tartja inkább ülünk a bűzben, semhogy véletlenül friss levegőt mernénk engedni a szobába, nehogy kiszökjön a meleg, akarom mondani a hő. Így inkább szagoljuk egymás szagát és jó képet próbálunk vágni az egészhez, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Nahát, ilyen cirkalmas ez a magyar néplélek, melynek húrjait értő kezek pengetik immáron 12 hosszú esztendeje és a léleksimogatás efféle izgatása tovább fog folytatódni, mert jólesik a magyar embereknek, ha megvédik őket és elmondják nekik, hogy mitől védik meg, mert különben még azt sem vélik tudni. Igen, idáig is eljutottunk, hála a média áldásos tevékenységének. Ha majd meg kell keresni a 21. század eme korszakának hangzatos nevét, akkor javasolnám a dezinformációs kor elnevezést, mert egyelőre ez a módszer igencsak hathatósan fejti ki hatását és korszakalkotó tevékenységre képes. Mert lássuk be, ha valaki ma megnéz egy köztévés híradót és utána legott egy Gulyás Marci féle Partizán interjút, szinte száz százalékban garantált a skizoid személyiségzavar beállta, melyet az eset súlyosbodása is követhet, ha megpróbál tovább informálódni a független média csatornáin.

Bayer Zsolt Bende Balázst túlszárnyaló szakmaisággal gördítette könnyed csuklómozdulattal oda Magyarország régi és újdonsült miniszterelnöke elé a kérdést, hogy mégis honnan a tudás, honnan a bölcsesség és az ebből fakadó tisztánlátás eme mesteri foka mostanra, hiszen – ha ő jól emlékszik, akkor - az út legelején mégiscsak együtt morzsoltak mogyorót és macskaürüléket bizonyos homokozók langymeleg puha lágyékain ifjontibb korban.

Hát igen, erre azért érdemes és tudni kell válaszolni, mert „Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét”, arról  a fantasztikus és misztikus izéről, amit választásnak neveznek, és amit leginkább Árpád népe módján tudunk csak értelmezni. Legalábbis annak fejedelmi és pórias viszonylataiban, de a lényeg az a különleges turáni kapcsolat, amit a nép és fejedelme közt lehet megtapasztalni azoknak, akik valóban szittyák és ennek jeleit is mutatják, tehát nem holmi csenevész európaiak. Ebből kifolyólag az a sokság, mely a körön kívül áll, nem tehet egyebet, csak hallgatag nézelődik, mint az úriember, aki rossz bejáratot választott a gőzbe való belépés előtt, de azért mégis kíváncsi volt az ajtó mögötti dolgok mibenlétével kapcsolatosan.

Itt utólag szükségesnek látom megjegyezni, hogy, nem, nem én elmeháborodottam meg, hanem ezt mondta a miniszterelnök, még ha nem is pontosan ezekkel a szavakkal. Én csupán igyekeznék kibontani a fenséges mondandót. Igen, sosem gondoltam volna, hogy alulról felfele a válasz ily lírai magaslatokat fog nyaldosni, és hogy költőóriások irigykedve tekintenek majd le mennymagasból a földi mennyország paradicsomi ájulatába, melynek immár Magyarország a neve. Ez pedig éppen azért van így, mert egy ilyen víziókkal megáldott miniszterelnökkel ajándékozott meg a sors vagy épp a Fennvaló, aki a honfoglalástól egészen Brüsszelig tovalát, és pontosan ettől olyan az egész ország amilyen, vagyis titokzatos, misztikus és bizonyos értelemben legyőzhetetlen, mint Párducos Árpád, ki megfutamította a kaszvány Zalánt. Hajtsuk hát meg közösen fejünket a szellemi nagyság ily óriási megtestesülése előtt.  

Ha idáig létezett politikai köd, akkor most már az misztériummá szilárdult, közepén egy nem látott titkos micsodával, melyből új rügy fakad tavasz hasadtán és a magyar nép szívén döntések mentén kivirágzik. Azonban hogy plasztikusabb legyen e kép, olyan boldogsághoz fogható ez, mint amilyent azoknak arcán látni, kik előtt kitárulkoztak a közpénz milliárdok csarnokiba vezető rejtelmes folyósók aranykapui. Ezek az arcok ott voltak mind és ránk mosolyogtak egy tőlünk magasabb pódiumról, győzelemittasan a választás éjszakáján.

Legyünk hát boldogok, örüljünk velük együtt, és ne bánkódjunk, ha majd esetleg, némelyek, esetleg éppenséggel ők, tovább lopnak, kimondottan tőlünk és ha ezután is hazudnak, kifejezetten nekünk és ha majd újra és újra a pofánkba röhögnek, egészen pontosan, a mi pofánkba.

Az új diadalmas lobogóra az van felírva, hogy „háború és béke”. Mert ott ahol mások háborúznak, ott majd békét akar a bölcs vezér és ott, ahol békét lát, ott háborút vizionál. Hajnalban kilovagolnak, hadi kópia és büszke kelevéz csillogása töri meg ilyenkor a magyar ég szikrázó napsugarát, ahogy Kelet fele májkrémes szendvicset dob egy áldásos kéz, azoknak, kik éhesek és elcsigázottak, majd paripáik nyihogva törnek Nyugatra, mellvérten a kereszt narancssárga jelével, hogy letörjék Brüsszel homlokáról a kevélység koszorúit. Ott fognak harcolni, mert nekik feladatuk ott van Iustitia árnyékában, kinek kezéből kicsavarják a mérleget és elhozzák nekünk kimérni a maguk igazságát. Jól nézzétek meg e csatát, a kalandozások kora következik és a magyarok nyilai záporozni fognak.

„Sej, szellők, fényes szellők fújjátok, fújjátok:

Holnapra megforgatjuk az egész világot.”   

42 komment

Kis magyar politikai ontológia

2022/03/09. - írta: Borosnyai Előd

2022 március idusához igazítva

Azért kicsi, mert kár lenne a múltba révedve részletekbe bocsátkozni, amúgy is csupán variációkat látnánk egy témára és a jelen pillanatnyilag izgalmasabb, mint a közelmúlt, mégpedig nem csak az általános igazságok szintéjén.

A magyar politikai élet sekélyes és zűrzavaros. Igazából ott tartunk, hogy amit akarunk sem akarjuk, illetve ami talán igazabb is, hogy amit nem akarunk is akarjuk. Szankciókat például nem akarunk Oroszországgal szemben, mégis van és habár zabolázhatatlan sztyeppei nomádsággal ellenkezik teltebb kondíciókra szert tett vezetőnk a szankciók kiszabása ellen, azok ide mégis begyűrűznek mint kapitalista válság Kádár korszak idején.  Ugyanígy Nato jelenlét sem kell, nem akarjuk, pedig mégis akarjuk, hiszen éles elméjű honvédelmi miniszterünk is azzal  nyugtatgatja a magyar vidéket országjárása idején, hogy megvéd minket a Nato. Igaz szerinte orosz invázió sincs , mondhatnánk, hogy talán az egyetlen tagország honvédelmi minisztere ebben a katonai szövetségben, aki Joe Biden szellemi kulminációit megszégyenítve képes átvenni szinte torzulás mentesen a jelenlegi háború tekintetében az orosz narratívát. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy legalább annyit belátnak a Karmelita falai közt, hogy a Nato katonák és fegyverzet nélkül igencsak lenge gatyában masírozó baka a magyar honvéd (önnön hibáján kívül). 

Másik oldalról sem jobb a helyzet, mert a lassan a nevetségesből inkább kínosra váló ellenzéki kampány sem eredményez mást, mint az illetékesek és érintettek tetemes mennyiségű elhatárolódását egymástól. Nem tudom, hogy az egyszeri panellakó és vidéken éldegélő ellenzéki szavazó megérti-e már saját nyelvezete és értelmező rendszere keretein belül a szűkkeresztmetszetű, untalan fanyalgó ellenzéki értelmiségi és vezető grémium sajátosan mindig megfogalmazódó üzenetét, hogy MZP nem kell, még akkor sem, ha megszavazták, ezért inkább magára hagyják. Így lett az összellenzék üdvös reménye mára első számú akadálya a kormányváltásnak. Magyarán azzá tették, mégpedig kitervelt módon, Gyurcsányi eszközökkel. MZP hibája pedig ebben az egész konstrukcióban az, hogy engedett totális hülyét csinálni magából, ahelyett, hogy egy valódi politikai közösséget épített volna saját szavazótáborral, saját politikai értékrendszere alapján. Lássuk be, aki kicsit is konyít a magyar politikához, az már minden reménye ellenére is nagyjából sejtette, hogy végül ez lesz. Pár hónappal ezelőtt Kocsis Máté még azzal támadta az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, hogy nem jobboldali. A baloldal, most úgy köpi ki ezt a jelöltet, hogy minden próbálkozása ellenére sem tudott felülemelkedni önmagán és nem tud egy jobbos hátterű embert elfogadni vezetőként. Aki most ellenpéldaként a Jobbikra gondolna, annak csak annyit mondanék, hogy a névnek és a tartalomnak nem feltétlenül kell megegyeznie, főleg nem a magyar politika palettáján. MZP esetében a címke és a tartalom viszont kivételesen talált volna és emiatt nem is fogadták be. Na dehát végtére is igazuk van, mert nemhiába méltóztattak moslékkoalíció névre hallgató eszkábált szövetséggé avanzsálódni, pusztán hatalomvágyból, mely hatalom megszerzésével - nem elhanyagolható szempont - jó sok pénz is járna. Tehát ez is ismerős. 

Na már most az a kérdés, hogy ugyanezen slepp majd mit kezd egy esetlegesen olyan előálló helyzettel, ha mégis MZP nyeri a választást. Persze ennek a valószínűsége – véleményem szerint – exponenciálisan konvergál a nullához, de mivel erre senki sincs felkészülve, ezért nyilvánvaló, hogy a politikusaink közül szinte mindenki kiegyezik a döntetlennel és legmegfelelőbbnek tartják a status quo fenntartását.

Virág elvtárs megmondta „a nemzetközi helyzet fokozódik”, ezért szerintem ma nincs olyan épeszű honpolgár, akik ebben a zűrzavaros helyzetben felelősségteljes megfontolással azt tudja mondani, hogy szívesen venné át a kormányrudat. Jó pénzért és totális hitelvesztés fejében természetesen azért ácsingózás van a dologra, de mindenfajta ésszerűséget nélkülöző módon történik mindez. Így hát nem marad egyéb, mint az eddig is jól bevált és mára már mesteri fokon űzött metódus, a kivárás és olyan hajszálrepedések feszegetése, amit leginkább a köztévé épületeinek ajtónyílásai mentén találni. Ebben a helyzetben a mesterkélt visszapattanás törvényszerű, de miért is állnának le az ingyen és tétnélküli cirkusz akrobatái a felesleges kapálózással, ha egyszer saját meggyőződésből vallják, hogy ez a dolguk és nem mellesleg, ők ebből élnek, nem is rosszul.

Egy másik párhuzamos világban, viszont egy köpcös ember rohangál fejvesztve európai államtól európai államig. Mert nem is olyan rég, de a boldogabb békeidőkben, még úgy esett, hogy Orbán Viktor Madridban akkora lendületet kapott a közös nemzetek nemzeti nyilatkozatától és önmaga politikai bájától, hogy meg sem állt Moszkváig. Belépett a Kreml amúgy sem kicsi ajtaján, miközben még Marine Le Pen  parfümje érződött az inggallérján és közben úgy gondolta, kelleni fog mellé egy brezsnyevi csók. Miután ezt is megkapta - csakúgy a sajátosan magyar Berlin-Ankara-Moszkva konstellációjában - immár úgy érzi a békeidők múltán és a dolgok komolyra fordultával, hogy lassan csak egy nagyon vékony szalmaszál tartja azt a bizonyos latrinaszerű tákolmányt, ami az ő feje fölé sötét fellegként tornyosul és olybá tűnik, hogy szalmaszál-fogytán beteríti mindaz, amit ő szorgos évek munkájával nagy dolog végeztén alkotott és vele egy egész országot áraszt el szarral. Mit jelent ez? Pontosan azt, hogy egy kisebbnél kicsit nagyobb globális történés úgy foszlatja szét a Nagy Vezér ideológiai lázálmait, amivel egy fél népet etetett napi szinten, mint harsány szamovár a Moszkva parti álmos éjszaka álmát vagy mint Horváth Charlie egy s másról, de leginkább női idomokról alkotott dupla whiskys gondolatait a közismert hajnali szél és késztet kijózanodásra, ami remélhetőleg a valóság felismerésével is jár.

Hiába, Adyval szólva, a konklúzió: Komp ország Dévénynél bezárt. Ez nem derűs, de igaz, mégpedig azzal együtt, hogy az oroszok már a spájzban vannak.

9 komment

Fidesz kereszténység és a kortárs magyar inkvizíció

2021/11/20. - írta: Borosnyai Előd

Ha valaki már nagyon megunta a közélet főcsapásán való andalgást és a széles szellemi promenád egyik elágazóján arra bátorkodik, hogy szűkebb utcák fele veszi az irányt akkor sem árt az óvatosság. A magyar közélet hisztérikus szeméremdombjain olyan észbontók ücsörögnek, mint Vágvölgyi Gergely. Igen, a gondolat és az akarat összekapaszkodásából, igaz és hetero frigyéből született Koponyányi Monyók ő, aki nem holmi pingált mesehős és megnyilvánulásai láttán Babitssal együtt lehet költőien rácsodálkozni „Hogyan is hogyan is lehet ez papirosból”. Vágvölgyi Gergely megállapításai nem habkönnyű állítások, megízlelve a lelki eledelek avas kosztját képviselik és habár szubjektív a megállapítás, de számomra súlyos tévedésnek tűnik a kóstolgatásuk. Az ő és a hozzá hasonló keresztes zsoldosoknak, valaki fáklyát adott a kezébe, felvértezte egyfajta szellemi fegyverzettel és világnak eresztette őket, hadd világítson a fény a sötétben a hit tisztító tüzével, ami azért nem titkolt szándékkal a gonoszok pörkölésére szánt eszköz. Így aztán ha van igazi szabadságszobor a magyar horizonton, akkor az Vágvölygi Gergely nyugati határra állított fáklyát tartó alakja, csakhogy ő az újvilág helyett a középkor szellemiségét éleszti fel újra. Feltétlenül kell ez nekünk a 21. században, sőt erre van szükségünk. Hiába minden igyekezet csak az elmúlt száz évben, a felismerés hogy a vallásnak a kereszténységnek sokkal inkább integrálni semmint kirekeszteni, egyesíteni semmint megosztani, párbeszédre sarkallni vagy épp elfogadóvá tenni semmint gyűlöletet, ellenségeskedést szítani kellene – lásd például Ferenc pápa homíliáit, vagy az ökumené mozgalmát, Magyarországon mégis az újgenerációs kortárs inkvizítorok idejét éljük. Mintha naponta Semjén Zsolt vágtatana át az országon, fehér paripán, félmeztelenül olyan vadászkiállításos sapkában, amire két agancs közé erősített világító keresztet ragasztottak, melynek megszemlélése kötelező lenne kicsinek és nagynak, lám itt jön a magyar Szent Hubertus, hódoljatok neki csodálattal. Ha ettől mégsem kábulnánk el kellőképpen, akkor a hitigazság nevében minden férfit női ruhába öltöztetnének, igazi boszorkánypróbaként, hogy megállapítsák, hogy az illető travi vagy pedofil esetleg nem-e kívánja meg a nemváltoztató műtétet. Végülis tömegeket érintő problémáról beszélünk, és ha mégsem, akkor biztos előbb vagy utóbb az lesz, mert az LMBTQ lobbi nem alszik, ezért Vágvölgyi Gergely és inkvizítor társai nem szűnnek kongatni a vészharangot sem éjjel, sem nappal.

Ö az, aki sokszor él pontosan azzal a szófordulattal, hogy „mi keresztények”. Igazán jó lenne tudni, hogy mégis kikre gondol pontosan. Kik is ma Magyarországon a keresztények - szerinte? Annak ellenére, hogy a hit eléggé el nem ítélhető módon az egyik legszigorúbb magánügy és nem egy másik ember rólam mondott véleménye, szempontrendszere alapján válok hívővé, mégis alapos okkal merem feltételezni, hogy egy alapvető kitét az ő szempontrendszerében az az, hogy az illető keresztény az csakis Fideszes lehet, mert aki nem keresztény az nem Fideszes, és aki nem Fideszes, az nem (jó) keresztény. Kiváló indikátor erre nézve Márky-Zay Péter, aki hiába vallja magát kereszténynek, mégsem lehet az, mert nem Fideszes. Így az is logikus és természetes, hogy például Szájer József viszont simán lehet(ett) keresztény, mert Fideszes volt, egészen addig, amíg táncrúdnak nem nézte az ereszcsatornát, és a dolgoknak ez az egészen sajátságos megközelítése úgy tűnik minden gond nélkül illik a NER látásmódjába . Szóval zavarbaejtő ez az egész, és aki megpróbál a klasszikus ismérvek alapján eligazodni mondjuk a Vágvölgyi Gergely jelenségen az nincs könnyű helyzetben. A hódmezővásárhelyi polgármester mégiscsak egy többgyermekes, hagyományos férfi-nő házasságban élő családapa, akit még a környezete is, sőt saját egyháza is római katolikusnak ismer, de Rogán Antal, Pintér Sándor, Németh Szilárd, de még Borkai Zsolt is kegyesebb, keresztényibb figurák nála.  Már csak egy valaki múlja őket felül: Kósa Lajos, mert nagyon arra utalnak a történtek, hogy őt viszont valamiféle eszköznek választotta valamely magasságos hatalom, lásd Pegasus botrány. Akárcsak a régi idők prófétái, akarata ellenére, öntudatlan állapotban igazság szólt szájából, hogy aztán egyazon pillanatban rémülten ocsúdjon révületéből önnön kinyilatkoztatása kapcsán. Ilyen a vallásos politikus, bódorog a lelki-szellemi aknamezőn, ahol fel-felrobban egy két arcátlan valós igazság is a hirdetett mellett.

Én azért egy dolgot bátran merek állítani Vágvölgyi Gergellyel szemben: a kereszténység és a pártpolitika nagyonis különböző fogalmak és pártpolitikai alapon kereszténykedni meglehetősen olyan mint az öszvértenyésztés, vagyis valamiféle gender jellegű perverz szexualitás az állatvilágban, természetes utód nélkül, amit mégis próbálgatnak tisztes puritán tenyésztők. Persze az is lehet, hogy Kósa Lajos e téren is előáll majd érthető magyarázattal és a próféta fog szólni belőle.

7 komment

Szólítson meg téged a Schmidt Mária!

2021/11/16. - írta: Borosnyai Előd

Schmidt Mária nyílt levele Sólyom Lászlóhoz

„…és odahelyezte az Éden kertjének keleti oldala felől a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (Ter. 3,24)

és Schmidt Máriát a Terror Háza elé…

Az örökérvényű igazságok időszerűségbe áthajló mulandóságai közt viszont ezzel kapcsolatban azt említhetjük, hogy Schmidt Mária ma megszólította Sólyom Lászlót, nyílt levéleben. A volt államfő…, Istenem, most nincs könnyű helyzetben.

Elgondolkodtam, hogy valaki még merészel ebben az országban arcoskodni, úgy, hogy itt van velünk Schmidt Mária?

Úgy képzelem, ha Schmidt Máriának rossz vagy unalmas napja van, kiáll az Andrássyra és találomra kötözködni kezd az arra járó-kelőkkel, hátha fog még egy-két kommunistát. Ez ugyebár nem túlzottan izgalmas képzet, ám annál közelebb áll a valósághoz, merthogy Schmidt Máriáról, ha egyebet nem is, de annyit bizonnyal már mindenki megtudott, hogy pörölni igazán szeret. „Nyelvvel harcolni asszonyemberhez illendő” mondta volt Pázmány Péter, igaz akkor ő még az ember helyett akkor az állat kifejezést használta. Kinek ahogy tetszik, de a jelent szemlélve, Pázmány bizonyára a jövőnek szólt és talán Shmidt Mária korára is gondolt. Schmidt Mária stílusosan a magyar Szúrósszemű Márta, aki, ha kipécéz, akkor véged van. Rád kérdez és megválaszol. Ő a magyar közgondolkodás és intellektualitás fiókáit nevelő anyamadara, aki az interakciók szellemi táplálékát begyében erjeszti mindaddig, amíg e folyékony pépet aztán nem okádhatja a te, az én és minden magyar szájába, homlokára és elé, vagyis mindenhová. Egy fáradhatatlan kútfőnő, aki soha nem rest a történelem múlt-kor tapasztalatát a jelen tévedhetetlen iránytűjévé varázsolni. Márpedig, ha irány, akkor az mindég a Karmelita kolostor, mert az mégiscsak magaslat, pláne a Duna locsifecsi vízszintje felett. Schmidt Máriának van otthon házi Orbán ikonja, nem úgy, mint Neked vagy esetleg Sólyom úrnak, akinek pláne nincs, pedig igazán jól festene a sok jogász mendemonda mellé egy. Mert akinek nincs az otthonában efféle ereklye ki tudja, hogy mit vagy még inkább kit csókolgat szabadidejében. Ezért sok a tennivaló és nem lehet múltat, jelent és jövőt, egyszóval hármat ilyen sok mondanivaló mellett ilyen kis idő alatt különválasztani. „Egy pillanat s kész az idő egésze…”, még a proletár költő is őt igazolja, mert az amit Schmidt Mária mond vagy kérdez az mindig sürgősen aktuális és fordítva is igaz. Így csak egy szó ötlik fejembe Schmidt Mária neve hallatán: SZINTÉZIS. Ha van a Nernek elvi szintézise, akkor azt Schmidt Mária önti szavakba. De ebben sincs semmi ideiség, csak folyamat, egy körkörös, jelenhez igazodó állandóság, a megfelelő kulcsfogalmak mentén. Mintha maga Rákay Philip lenne a lemezlovas. Ez jó és tényleg bőséges, mert a térgörbítő tekintet az egy olyan egyedi adottság, mely kiemelkedik azt átlagból, hogy átlagot próbáljon magasabb rendűvé avanzsálni.

Na már most - és tényleg csak abszolút szubjektív meglátás szerint - Sólyom László tényleg jobban teszi, ha már Schmidt Mária megszólította, hogy tényleg nem válaszol. Ő már amúgy sem közéleti szereplő és minek vitába bonyolódni egy olyan szintén nem közéleti szereplővel - Schmidt Máriával - aki azt hiszi magáról, hogy közéleti szereplő.

30 komment
süti beállítások módosítása